Minden harmadik ember hátpanaszoktól szenved ez egy aggasztó mérleg, ráadásul megállapították, hogy a krónikus hátfájásban szenvedő emberek gyakran évekig sok dolgot rosszul tettek: túl puha matracon alszanak, rossz cipőt hordanak, órákig ülnek a hátat nem kímélő munkahelyi és otthoni bútoron. Túl keveset mozognak, vagy túl szélsőségesen (versenysportolók!); helytelenül táplálkoznak, és tartós stresszben szenvednek.
Ám a lelkiállapot is kihathat a testtartásra, és fájdalmakat okozhat a hátban: ha például belsőleg elveszítjük a tartásunkat, hosszabb időn keresztül szomorúak és levertek vagyunk, nem tudatosan hajtott testtartást veszünk fel, mely hosszú távon az egész hát kifejezett izomfeszültségéhez vezet. Hátpanaszok akkor is kialakulhatnak, ha görcsösen arra törekszünk, hogy minden körülmények között megőrizzük a belső tartásunkat. Ebben az esetben a hátizmaink merev, megerőltető helyzetben maradnak, amit idővel szintén különösen nagy fájdalom formájában érzékelünk.
A szokásaink tudatos átalakítása és az általános háttorna mellett a rendszeres hátmasszázs segít csillapítani e terület fájdalmát, lazítani a megkeményedett izmokat, és gyógyító oldott állapotba hozni testet és lelke
Az erős hát nem hajlik meg olyan könnyen. Állíttassunk össze a fitneszteremben egy egyéni edzéstervet.
Hátunk a legjobb formában
Arihoz, hogy az izmok, inak és a gerinc egyensúlyban legyenek, és így megelőzzük a hátfájást, a rendszeres mozgás nélkülözhetetlen. A hátúszás, a gerinctorna, a jóga, a gyaloglás, a kajakozás és a kerékpározás (a kereskedőnél optimálisan beállított ülőhelyzetben!) például jó a hátnak ugyanúgy, mint a síelés és a hegyi túra.
Nagyon kedvezően hat a célirányos háttorna is, mely a feszültségek ellen hat, és a hátizomzatot erősíti. Számos helyen kínálnak ehhez tanfolyamokat.
A hátnak kevésbé tesznek jót azok a sportágak, melyeknél terhelés alatt gyors fordulásokat végzünk, például a golf, a tenisz, a fallabda, az evezés vagy az alpesi síelés.
Hátmasszázs tipp
Stressz esetén segít a hátnak egy ellazító technika, például az autogén tréning.
Ügyeljünk a kényelmes cipőre. A túl szűk és magas sarkú cipő görcsös tartáshoz vezet, és megterheli a hátat.
Ergonómiai teszt a munkahelyen: az íróasztal és a szék megfelelően illenek egymáshoz? Néhány betegbiztosító az interneten is ad információt ebben a témában.
A hátmasszázs segít a következel esetekben: gerincferdülés (skoliosis) miatti hátpanaszok, enyhe isiászos panaszok, terhesség alatti keresztcsonti fájdalom menstruáció előtti vagy alatti keresztcsonti fájdalom, a hátizomzat stressz okozta feszültsége, általános kimerültség és idegesség.
A hát masszázs
Felkészülés: lásd 39. oldal. Jóleső lazító masszázsolajokhoz a 40. oldalon találunk recepteket. Fontos, hogy a partnerünk kényelmesen feküdjön. Hasznosak a kispárnák vagy a hengeres tarkópárnák (lásd 44. oldal). A test meztelen, és meleg takaró van rajta. A partnerünk mellett térdelünk vagy állunk. Ha a masszázspartnerünk terhes, a hátmasszázst ülő helyzetben (lásd 44. oldal) vagy oldalt fekve végezzük .
Először kenjük szét a megmelegített masszázs olajat a tenyerünkön, és tegyük a kezünket a partnerünk hátának alsó részére.
Fejtsünk ki egy kis nyomást a kezünkre úgy, hogy kissé előrehajolunk, és simogassuk az izomkötegeket a gerinc jobb és bal oldalán, folytonos mozdulatokkal felfelé, a tarkó irányába.
Onnan simítsunk végig a vállakon át a hát oldalához, majd csúsztassuk a kezünket lefelé, a fenék irányába és vezessük vissza félkörben befelé, a gerinchez.
Ekkor a kiinduló helyzetben vagyunk, ahonnan ismét felfelé simíthatunk. A folyamatot összesen 6szor ismételjük.
Mennyei élvezetet ígér az illatos, kellemes meleg kádfürdő, plusz a fej, a tarkó és a vállak masszázsa. A partner a kádnak a fejünk felőli oldalán áll, és a fejünk egy megfelelő fürdőpárnán nyugszik.
Nagyfokú hatékonyság
A háton bütyökkel végzett masszírozás különösen mélyen hat, és nagyon ellazít.
A kezünket ezután szorítsuk félig ökölbe, és tegyük az ujjainkat a hát aljára, a gerinc jobb és bal oldalán. Toljuk mindkét kezünket nyomást gyakorolva a tarkó felé.
A tarkó tövéhez érve nyissuk szét a kezünket, de anélkül, hogy megszakadna a bőrkontaktus úgy, hogy a bőrre tenyerelünk.
A vállakon és a felkar végén át simítsunk vissza a hát külső oldalai mentén a hát alsó részére.
Összesen 3-szor ismételjük.
Ezután masszírozzuk meg a szemközti hátizmokat, vagyis, ha a partnerünk bal oldalán állunk, gyúrjuk először a jobb oldalát, illetve fordítva.
Fogjunk meg két kézzel egy bőrredőt a hát alján, a gerinc és a csípő között, és gondosan gyúrjuk át.
Gyúrjuk felfelé a tarkó széléig, majd csúsztassuk vissza mindkét kezünket könnyedén a hát aljára.
Végezzük el még egyszer a gyúrást, mielőtt áttérnénk a másik oldalra.
Ezután tegyük ismét mindkét kezünket a hát aljára, és dörzsölgessünk a nem túl erősen behajlított hüvelykujjainkkal kis köröket az izomkötegekre a gerinc jobb és bal oldalán.
Haladjunk centiméterenként felfelé úgy, hogy hüvelykujjal felváltva spirálokat rajzolunk, és helyben körözünk.
Ha elértünk a tarkó széléhez, csúsztassuk vissza a tenyerünket a kiinduló helyzetbe, ahonnan még 2szer megismételjük a dörzsöléseket.
Ha nagyon feszesek a hátizmok, még egyszer dolgozzuk meg mindkét oldalt külön külön. Megint a hát alján kezdjük: az egyik kezünket mindig tegyük a kezelendő hely elé, míg a másik a hüvelykujjal kis spirálokat ír a bőrbe az óramutató járásával egyező irányban. így haladjunk centiméterenként felfelé a hajtőhöz. Onnan csúsztassuk vissza a tenyerünket. Ismételjük meg ezt összesen 3szor, mielőtt áttérnénk a hát másik oldalára.
Ezekkel a dörzsölésekkel megérezhetjük és hatékonyan oldhatjuk a kis izomkeményedéseket.
Fejezzük be a masszázst könnyű és mélyre ható simításokkal. 33szor ismételjük.
A hát reflexzónái
A test minden szerve és területe hozzárendelhető a lábakon található egyik reflexzónához (lásd 21. oldal). Ez igaz a hát egyes területeire, illetve a gerincre is. A láb megfelelő reflexzónáinak masszírozásával kellemesen és csillapítva befolyásolhatjuk a hát fájdalmait és feszültségeit.
Járkáljunk mezítláb amennyit csak lehet, télen otthon csak vastag zokniban. Ez stimulálja az összes reflexzónát, és a lábaink szabadon mozoghatnak. Ha nincs ott a partner, aki csillapíthatná a hát feszültségeit, segít a megfelelő láb reflexzóna masszírozása. Ehhez nem használunk masszázs olajat. Ahogy a fenti illusztráció mutatja, a hát reflexpontjai a két lábboltozat mentén találhatók.
Üljünk le kényelmesen, és emeljük át az egyik lábunkat a másik combunkon.
Egyik kezünkkel fogjuk meg a lábfejünket, míg a másik kezünk hüvelykujját rátesszük a nagyujjra, az első ízület alatt.
Dörzsölgessünk a hüvelykujjal enyhe nyomással kis spirálokat a belső talpéi mentén lefelé, a sarok irányába. Haladjunk egészen lassan, milliméterenként előre.
Azok a helyek, ahol fájdalmat érzünk, megfelelnek a fájó hátszakaszoknak. Szenteljünk ezeknek a zónáknak különösen sok figyelmet úgy, hogy kb. tíz másodpercig körözve masszírozunk ezen a helyen.
A saroktól simítsunk vissza hüvelykujjal a kiinduló helyzetbe. Végezzük el a dörzsöléseket összesen 3szor, mielőtt átváltunk a másik lábra.
Lábfürdő tornával Ez támogatja a masszázs hatását: vegyünk egy meleg lábfürdőt (36-38 °C).
A fürdő közben végezzünk lábtornát: terpesszük szét a lábujjainkat, a lábfejünket nyújtogassuk.
Utána töröljük meg, és dörzsöljük be ápoló, nyugtató olajkeverékkel: 3 csepp narancsvirágolaj 2 evőkanál mandulaolajhoz.
A has egész területe különösen érzékeny testtáj. Masszázzsal nagyon hatékonyan befolyásolható pozitív irányban. Masszírozás közben nemcsak a masszírozott területek és az ott elhelyezkedő szervek reagálnak a has masszírozására: a has masszázsnak az általános közérzetre is harmonizáló és feszültséget csökkentő hatása van! Hozzásegít a mély légzéshez, ami még tovább fokozhatja az ellazulást és a jó közérzetet.
Hozzászólás
You must be logged in to post a comment.





